1. nap 2024.06.03.

Az első nap utazással telt el. Az út bár nagyon hosszú volt, és először hosszabb időre a Király-hágón álltunk meg a gyerekek jól bírták az utazást. Ez talán annak is köszönhető volt, hogy egy nagyon jól felkészült idegenvezetőt kaptunk Szendrődy Zoltán személyében, aki utazásunk során folyamatosan beszámolókat tartott a látott településekről, tájakról.

A Kárpátok vonulatait meglátva, pedig felelevenítettük közösen a hegységről tanultakat. Csodáltuk a kimagasló hegycsúcsait, hegygerinceit, szorosait.

Este értünk Zetelakára a szállásunkra. Mindenkit ámulatba ejtett maga a település, a szálláshely, a szállásadó kedvessége és az ízletes erdélyi vacsora.

  • nap 2024.06.04.

A második napi programban változás történt, mert erre a napra került a Békás-szoroshoz, és a Gyilkos-tó megtekintése. Még a buszban utazás során az idegenvezető ismertette ezek kialakulását. Közösen is megbeszéltük, hogy mit tanultak már ezekről a felszíni képződményekről a diákok.

A busz kicsit messzebb parkolt le a szorostól, így sétálva tettük meg az utat a szorosig és végig sétáltunk rajta. A gyerekek nagyon fegyelmezetten viselkedtek, hallgatták az ismertetőket, és csodálták a hatalmas sziklákat. Majd visszafelé egy kis szabadidőt is kaptak tízóraizásra, vásárlásra.

Következő megállónk a Gyilkos-tó volt. Odafelé menet a buszon itt is beszéltünk a kialakulásáról, és a hozzá kapcsolódó mondáról. A buszról leszállva ismét sétálva tettük meg az utat, amit senki nem bánt, mivel a táj szépsége mindenkit elbűvölt. A tó bejárása után a csoport elfogyasztotta a hozott ebédjét, majd egy rövid pihenő után indultunk vissza Zetelakára.

Útközben még megálltunk egy víztározónál: Megismerhették ennek kialakulását, jelentőségét a gyerekek. Ezt követően pedig az ott elhelyezkedő hatalmas játszótéren játszhattak, ami szintén nagyon tetszett nekik.

Hazaérkezés után, a vacsorát követően még a közeli sportpályán egy kis labdajátékra is volt energiájuk.

  • nap 2024.06.05.

Csíkszereda, Csíksomlyó volt az úticél. Az idegenvezető, ill. mi magunk pedagógusok beszéltünk az útba eső látványosságokról, ill. a meglátogatandó települések múltjáról és jelenéről.

Csíkszereda főterét körbejárva megtekintettük az ott található épületeket, múzeumokat. Helyben is meghallgattuk ezekről a legfontosabb tudnivalókat. Majd folytattuk utunkat Csíksomlyóra. Itt a Mária Kegytemplomba látogattunk először, ahol bent leülve hallgattuk meg a templom történetét, majd a gyerekek szépen, kulturáltan közelről is megtekintették, bejárták a főoltárt.

Ezután a csíksomlyói búcsú helyszínére sétáltunk , majd pedig egy régi kápolnát is meglátogattunk a hegy tetején, ahonnan szintén sétálva érkeztünk vissza a buszunkhoz.

Délutáni programunk ezen a napon egy felejthetetlen szekerezés volt Székelyvarságon, melynek során betekintést nyertünk a tanyabokrokba, szórványtelepülésekbe, az erdei táj növény- és állatvilágába. Utunk során megálltunk Csorgókő vízesésnél, ittunk a Jézus-kútja hűs forrásából, majd egy kilátóra felmászva ismét csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk.

Szekereken az út visszafelé a buszunkhoz ismét izgalmasra sikeredett, erről a szekér hajtói jó humorukkal, történeteikkel gondoskodtak. A gyerekeknek felejthetetlen élményben volt részük a harmadik napon is.

  • nap 2025.06.06.

Délelőtt túrázás a Hargita hegyei közt, Ivó völgyében, majd délután ismét szekerezés.

Túravezetőnkkel Ildikóval gyalogosan a Hargitán tettünk meg egy könnyed emelkedőkkel övezett utat a hegytetőre, melynek során több régi házakba is betértünk, amelyekben a rég múltat idéző tárgyakat, eszközöket ismerhettek meg a diákok.

Utunk végén pedig egy tanyára érkeztünk. Ahol a házigazdák bemutatták a tanyán tartott állatokat, betekintést adtak a sajtkészítésbe, majd meg is vendégelték a csoportot. Sajtokból, ott termesztett paprikából, paradicsomból, hagymából lakmározhattak a gyerekek. Helyben készített kolbásszal, szalonnával is bőségesen kínáltak mindenkit. A szalonnát meg is süthették a gyerekek. A végén pedig még puliszka is került az asztalra.

A bőséges lakoma után szekerekkel tette meg a csoport az utat a buszig.

Este még várt egy barátságos foci mérkőzés a fiúkra a zetelaki iskola foci csapatával. A lányok pedig zumba edzésen vettek részt a sportcsarnokban.

  • nap 2024.06.07.

Délelőtt Korond, Farkaslaka, Szejke fürdő, Székelyudvarhely nevezetességeit látogattuk meg. Több helyen koszorút is elhelyeztek a diákok.

Korondhoz kacsolódóan a fazekasságról tartott beszámolót idegenvezetőnk, ill. beszélt a település múltjáról, jelenéről. Láthattak a tanulók népviseltbe öltözött diákokat, az iskolai ballagás alkalmából.

Farkaslakán a Trianoni emlékműnél helyezte el a csoport a koszorúját, miután meghallgatta az emlékhelyhez kapcsolódó történelmi eseményeket.

Szejke fürdőn a Mini Erdély Parkban Erdély összes nevezetességét megtekinthették a diákok a maketteken. Ez a hely nem volt benne a programban, de úgy gondoltuk, ha útba esik ezt is tekintse meg a csoport. Hiszen nagyon jó összefoglaló képet ad az addig látottakról is. A költségét osztálypénzből fedeztük.

Székelyudvarhely központjában a híresebb épületek megtekintése, történelmének megismerése után az Emlékezet parkjában szintén koszorút helyeztek el tiszteletük jeléül a diákok.

Ebédre a szálláshelyen csorba levest, és helyben a szállásadónk két keze által sütött és a felesége dagasztotta kürtöskalácsból pótolta a délelőtti kirándulás során elhasznált energiát a diáksereg.

Délután Küküllőmezőre traktorozás volt a program, ahol ismét betekintést nyerünk egy erdélyi család életébe. A házigazda beszélt arról, hogy mi mindent termesztenek, tenyésztenek a tanyán. Miből mit készítenek, hol értékesítik. Megmutatta a kertet, az istállóban és a mezőn lévő állatokat. Majd következet a bográcsozás, a szabadban játék, vacsora. A gyerekek fájó szívvel búcsúztak el a házigazdától és családjától. Nagyon jól érezték magukat a szabadban.

  • nap 2024.04.08.

Hazautazás. Visszafelé is Király-hágón állt meg a busz egy hosszabb pihenőre.

Idézet egy diáktól:

„Erdélyi utunkról fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva értünk haza.”

Az osztály nevében is szeretnénk köszönetet mondani idegenvezetőnknek Szendrődy Zoltánnak a rengetek érdekes ismertetőéért, rugalmasságáért, kifogyhatatlan energiájáért.

Köszönjük a buszsofőreinknek, hogy mindig figyelembe vették kéréseinket, vigyáztak ránk az egész út során.