Húsvét alkalmával lelki napot tartottunk iskolánkban. Egész délelőttös program keretében az alsósok a Szigethalmi Palánta bábcsoport „ Egyszer volt, hol nem volt húsvét” című előadását tekinthették meg, a Művelődési házban. A gyermekek nagy szeretettel fogadták őket, sok tapssal ajándékozták meg a színvonalas előadást!
Sorversenyen mérhették össze az ügyességüket Dia néni vezetésével. A tojásdobállásnál minden tojás épp maradt, olyan óvatosan adogatták egymásnak.
Kézügyességüket is kipróbálhatták: óriás színezőt készítettek csoportmunkában az osztályok, amelyen a húsvét története jelent meg.
3-4 évfolyam húsvéti örömhírt küldtek egymásnak, Messenger üzenettel – emoji jeleket használva. Kézművesség keretében töviskoronát készítettek, és spatula idézeteke örökítették meg bölcs gondolataikat, jó kívánságaikat.
A felsős osztályokhoz a lelki nap keretein belül ellátogattak a Palánta Gyermek – és Ifjúsági Misszió képviselői, ahol diákjaink egy Boldogságkereső órán vehettek részt. Az óra célja volt, hogy megismerkedjenek a kommunikáció és a közösségi élet apró rejtelmeivel.
A Dunavarsányi Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai húsvéti kézműves foglalkozással lepték meg a felsős korosztályt. Játékos feladatok, sorverseny gazdagította az ünnepre készülésünket!
Meglepetés vendégünk is volt, Horváth Dániel tököli lelkipásztor. Fiatalos lendületével – és lelkületével éneklésre indította a kamaszodó korosztályt is, játékosan mélyítette el a húsvét üzenetét.
Bódiné Barsy Ágnes