“Kicsit olyan a kert, mint a szép zene, amelyet a Nap, ez az égi karmester vezényel.”

Csányi Vilmos

Szülői leleményeséggel és a Bauhaus támogatásával egy csodaszép kerti sarkot hoztunk létre az alsós épületünk udvarán.

Erre a kis oázisra már nagy szükségünk volt.

Minden évben fát ültetünk a ballagó osztályunk emlékére, figyelünk az udvarunkra, tisztán tartjuk, azonban a sok kisgyermek aktív tevékenysége nyomot hagy zöldellő területünkön.

Nagy örömmel fogadtuk a lehetőséget, hogy a meghirdetett pályázat nyerteseként iskolánk udvarának egy kis szegletét a Bauhaus szakembereinek hozzáértésével és a gyerekek segítségével kicsinosították, különböző növényekkel telepítették be.

500 000 Ft értékben bokrokat, magokat, palántákat, földet, padot és sok minden mást hoztak nekünk.

Az iskolások ástak, ültettek, locsoltak, megismerték a növényeket, összedolgoztak egymással.

Akik az osztályukban előzetesen már magokról palántákat neveltek, az ő növényeik is a magas ágyásokba kerülhettek, hogy a megfelelő helyen nevelkedjenek.

Amikor megkérdeztük a gyerekeket, mi a véleményük a kerti projekt napról és arról, hogy szépül az udvarunk, akkor mind egy véleményen voltak: kedvesek voltak velük a szakemberek, mindent elmagyaráztak, nagyon jó volt kertészkedni és olyan jó ránézni arra, amit csináltak, mert tudják, hogy ők is tettek érte nemcsak Gábor bácsi, aki a füvet nyírja.

Köszönjük a Bauhaus csapatának, akik a kivitelezést levezényelték.

Hálásak vagyunk Páll Jánosnak, aki felfigyelt a lehetőségre és segítségünkre volt a pályázat megnyerésében, a magas ágyások elkészítéséért, valamint azért a 2 csodás padért, melyet nekünk  készített és mely helyet ad egy kis nyugalomra, elmélkedésre.

“Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet.”

 (Izajás 40,29).

2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031