Az Úr segített el bennünket egészen idáig! (1 Sám:7.)

2025. május 10-én a Majosházi Református Általános Iskola alapításának 25. évfordulójára rendezett ünnepségen vett részt közösségünk. A jubileumi alkalmon hálát adtunk az elmúlt 25 év ajándékaiért, sikereiért, köszönetet mondtunk az iskola támogatóinak, dolgozóinak, és a diákok műsorral örvendeztették meg a közönséget.

Az ünnepi alkalom keretében Nt. Takaró András esperes tartott nyitóáhítatot. „Az Úr segített el bennünket egészen idáig! (1 Sám:7.)”- iskolánk ünnepi, hálaadó és hitvalló igeiversével mondott köszönetet az iskola megálmodóinak, alapítóinak, az itt dolgozóknak, tanulóknak és érte áldozatot hozóknak.

Ezt követően Nt. Thuróczy István iskolaalapító lelkész visszaemlékező gondolatait hallhatta a szépszámú gyülekezet. „A nép melyik nem ismeri saját történelmét, olyan, mint egy ember, aki céltalanul kóborol”- köszöntőjéből az iskola- és egyházközség történetéből kaptunk kóstolót. Köszönetet mondott dr. Papp Kornélnak és az iskola kezdeti, „hős” korszakában  áldozatos munkájukkal hozzájárulóknak az iskola létrejöttéért és fejlődéséért.

Nt. Krajczár János jelenlegi fenntartó-lelkipásztor az iskoláról, mint református egyházi meghívásról beszélt a gyülekezetnek, amely 25 éve hívja a diákokat és családjukat Isten szeretetébe és kegyelmébe.

 A házigazda örömével köszöntötte Kégli Erzsébet igazgatónő a jelenlévőket. Megköszönve az elődök, az igazgatók, lelkipásztorok, pedagógusok munkáját. Lefestette a Majosrefi életérzést, mely „kincset a szívében őrzi az ember”(Móra Ferenc). Márai Sándor szavaival üzent a jövő nemzedékének: “Dolgozni csak úgy érdemes, ha az ember alkot valamit: egy pár cipőt, mesterien, úgy ahogy más nem tudja, vagy egy regényt, mesterien, ahogy más nem tudja, vagy gyógyít (vagy tanít) mesterien, mintha Isten megsúgta volna a titkot.”

Zsiros Viktor polgármester, mint maga is a majosi iskola egykori diákja, fejezte ki köszönetét és támogatását iskolánknak.

A Maller Alapítvány kurátora, Szomor Edit, jelentette be az iskolát támogató alapítvány létrejöttét, céljait és elérhetőségeit.

A szeretvendégség sok örömteli találkozást és beszélgetést hozott a megjelentek számára.

A Művészeti Esten a diákok műsorfolyamában fellépett mind a 8 osztály, nép- és társastánc-szakkörök zenés-táncos produkcióikkal, színielőadással. A Volly AMI diákjai komolyzenei művekkel, kiállítással és a kistérségi versenyen helyezést elért diákjaink szavalataikkal. A művészien megálmodott és örömmel előadott produkciók egyaránt gyönyörködtették szemünk és lelkünk. A hónapokon át tartó készülődés, gyakorlás, meghozta eredményét és látottak méltó módon kifejezték a felnőttkorba lépett iskola erejét, lelkét, örömét, a közösség összetartozását.

Köszönjük szépen a felkészítő pedagógusok lelkes és művészi munkáját, a diákok örömteli szolgálatát és a szülők támogató segítségét! Isten áldását kérjük életükre és munkájukra!

                                                                                                  Soli Deo Gloria!

2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728