A csöngő már augusztus végén hívogatta iskolánk falai közé a 21 elsős kiscsibét tanítójukkal, Timi nénivel és az őket egyengető 2.osztályosokat. Hagyományainkhoz híven a kétnapos Csibetáborban gazdagodtunk Isten házának megismerésével, hallhattunk Gondviselő Atyánkról, akit lélekemelően közösen dicsértünk.

A kézműveskedés sem maradhatott el napjainkból, amit délutánonként vendégművész előadásai színesítettek, és a ráckevei Balabán hajókirándulás keretezett. Már visszatérő vendégként köszönthettük a Palánta Bábtársulat előadását Sünike életéről.

Csibéink reméljük szívesen lépik át szeptembertől új almamáterük küszöbét!

Tanítóik, iskolatársaik szeretettel várják!

Köszönjük a vidám pillanatokat, a közös élményeket, a nyárbúcsúztató, meleg napokat!

Kívánunk minden iskolába járónak sikerekben, örömökben gazdag tanévet 2021-22-ben is

Isten áldásával!

 

 

 

Molnárné Ésik Edina 2.osztályos tanító


Galéria