Hagyományunkhoz híven idén is a nyolcadik osztályosok emlékeztek meg ünnepi műsorukkal az 1956 őszén történt eseményekről, s rótták le tiszteletüket a forradalom hősei előtt. A végzős osztály mellett a hetedikes lányok szolgálatával válhatott teljessé az előadás.
Tanulóink, hogy méltóképpen ünnepelhessünk együtt, színvonalas műsort varázsoltak a színpadra.
Mindenekelőtt, felhívták a figyelmünket: - „Nem szabad megfeledkeznünk arról, a gyász mellett, hogy 1956 története nemcsak forrongás és harc volt, hanem az elmúlt száz év legnagyobb boldogsága is. A balsorssal tépő történelmi idők közepette diadal és büszkeség.”
A magával ragadó emlékvideó és a korabeli filmbejátszások alatt a közösség úgy érezhette, mintha az időben tettünk volna utazást. És valóban. Gondolatban, s talán lélekben is visszarepültük 66 évet. A bőrünkön futkosott a hideg, s átéreztük azt a leírhatatlan lelkesedést, ami akkor jelen volt. Mozgóképeken is láthattuk az október 23-ai utcaképeket. Az egyetemi ifjúság békés tüntetést szervezett. Egyszerű emberek, munkások, járókelők csatlakoztak hozzájuk. Mintha köztük lettünk volna.
A hetedik- és nyolcadik osztályos lányok nemzeti színű szalagos tánccal ékesítették a műsort.
Említést tettek diákjaink az ifjúság fő követeléseiről, a tömeges tüntetésről a rádiónál. Azonban az események hamar borúsa fordultak, tűzharcra került sor. – „Azon az éjjelen fegyveres felkeléssé szélesedett a békésnek induló tüntetés, másnap kitört a szabadságharc.” - Szó esett a szovjet csapatok bevonulásáról a fővárosba, a Kossuth téri történésekről, melyek végleg fegyveres harc felé sodorták az eseményeket. – „Ötezer békés tüntetőre az ÁVH katonái tüzet nyitottak.”
A narrációk mellett versekkel léptek színpadra a tanulók. Szinte tapintható volt a levegőben a feszültség, a szomorúság. Mérhetetlen együttérzés lett úrrá rajtunk. – „November 4-én a szovjetek nagy erőkkel támadást indítottak hazánk ellen „ellenforradalmi” jelszóval. A nemzetközi segítségkérésre, nem érkezett válasz. Magyarország magára maradt. A forradalmárok az óriási túlerővel szemben már nem tudták sikeresen felvenni a harcot. A szovjetek november 11-én leverték a felkelést.” – Az hazáért és értünk elesett fiatalok tiszteletére árnyjátékot adtak elő végzős tanulóink, mely egy ifjú sorsának történéseit, röviden mutatta be a közönségnek, záróképe a magára maradt család és a barátok.
„1989 óta elfoglalták a méltó helyet a magyar történelem 1956-os mártírjai. Azok, akik életben maradtak, nehéz lelki terhet hordoztak magukban hosszú éveken át, s mind a mai napig nem tudták feledni 1956 emlékét, szellemét.”
Végezetül, hálánk kifejezéséül szavalat közben virágokat helyeztünk el a hőseinknek állított emlékfalnál, majd gyertyát gyújtottunk. Ünnepi együttlétünket a Szózat közös éneklésével zártuk.
Így emlékeztünk meg, a Majosházi Református Általános Iskola pedagógusai és diákjai, 1956 hőseiről.
Gondolataimat Adorján András és Kocsis L. Mihály versével szeretném zárni:
„Mi volt 1956?
Mi volt 1956, barátom?
Múlt, ami elmúlt?
Egy nép, amely elhullt?
Hol volt, hol nem volt… Se élő, se holt.
Elfelejtetted a Tettet!
Amikor a semmiből sok ember
Valamit teremtett.
Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a valami.
Hogy Valami volt: s ez a Szabadság.
És hogy futott előle a Gazság!
Pattant ránk szorított bilincs,
amikor utcára lépett a sok Nevenics.
A sokat emlegetett Nép.
Aki látta, felejthetetlen a kép:
ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt.
Ahogy dőlt a Szobor, s még dőltében is ölt.
Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos tőre,
s aki addig nem hitte: láthatta,
hogy gyilkosa is ő, nem csak őre.
Azt hitted, véget ért a rabság,
s hogy elérkezik végre a Szabadság?
És hogy mert szabad vagy, a jövődet is visszaadják?
A csillag lehullt, a Nap ragyog.
Azt hitted, kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?!
Nem kértél sokat, csak életed,
s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámítják talán a véredet.
Vér–vár. Vér – vád. Vér – ver.
Aléltan elhever.
A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed.
Földedbe bevernek, mint jelzőkarót.
Élethosszig fizetheted ezt az adót.
Jön a defterdár, s tőle megtudod:
néhány szép napért mennyi az ár.
Mi volt az életed?
Hiába kérdezed.
Ahogy a helyet nézed népeknek sorában,
légy büszke arra:
ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.”
Répásné Vörös Renáta
Galéria
